Megfelelő körülmények a tanuláshoz – 2. rész

2017. március 10. 23:56

Potocki Ágnes
Mandiner.család

A tanulási eredményeket nagymértékben befolyásoló külső körülmények áttekintése után most nézzük a belső tényezőket.

Figyelem

 
Az első osztályos gyermek általában kb. 20 percig tud tartósan egy adott dologra figyelni. Tervezzük meg közösen a munkafolyamatot ennek figyelembe vételével. Amikor látjuk, hogy gyermekünk figyelme lankad, álljunk föl, mozogjon néhány percet, vagy intézze el a szükségleteit, utána folytassuk ismét a feladatot. Lehetőség szerint kapcsoljunk ki minden zavaró tényezőt, hogy ne terelődjön el gyermekünk figyelme!
 
Motiváció
 
Gyermekünknek ugyan úgy szüksége van a motivációra, mint nekünk, szülőknek akár a munkahelyünkön, akár otthon. Annak a gyermeknek, aki megszokta, hogy kicsi korától fogva rendszer volt az életében, sokkal könnyebb az iskolába való átmenet. Ha közösen alakítjuk ki az iskolai napirendhez kapcsolódó időbeosztást, könnyebb megfelelő célokat kitűznünk.
  • Rövidtávú cél: az adott lecke elkészítése, a tananyag elsajátítása.
  • Középtávú cél: az aznapi tanulás. Meg kell tervezni, hogy kb mit és mennyi ideig tanulunk.
  • Hosszú távú cél: vizsga vagy dolgozat.
A még hosszabb távú célt közösen határozzuk meg: pl. ha megfelelő a tanulmányi eredményed, megkapod a rég áhított könyvet, játékot, stb. Az akarat edzhető! Ha fokozatosan növeljük a célt, könnyebb teljesíteni, sűrűbben van sikerélmény, ami további erőt ad az újabb célok teljesítéséhez.
 
A siker a gyermek önmagához mért fejlődése! Legyünk tisztában gyermekünk készségeivel és képességeivel, ne tűzzünk ki számára irreális, teljesíthetetlen célokat. Ha bizonytalanok vagyunk gyermekünk teljesítőképességét illetően, forduljunk szakemberhez.
Tehetségműhely Alapítvány által kifejlesztett „Krágnyesz” módszer lényege éppen az, hogy a gyermekek kognitív képességeit, szociális és mozgásos készségeit komplexen, játékosan vizsgálva adjunk képet a szülőknek – ezzel is hozzájárulva a gyermek önbizalomra és önismeretre neveléséhez. Ez utóbbihoz azzal is hozzájárulunk, amikor gyermekünk alkotásait megdicsérjük és/vagy építő kritikával illetjük.
 
Tanulási cél
 
Rengeteg időt spórolhatunk meg, ha megtaláljuk és kialakítjuk gyermekünkben a tanulás célszerű és időtakarékos útját.
 
A tanulási idő megtervezése, becslése szinte elengedhetetlen feltétele a tanulásnak. Érdemes átgondolni előkészület után mi is történt aznap az iskolában. Pakoljon ki gyermekünk mindent a táskájából az asztalra és közösen nézzük át a teendőit. Helyezze el szépen sorrendbe könyveit és füzeteit és gondolja át, mire is lesz szüksége tanulás közben. Döntse el a sorrendet – ezt hagyjuk meg gyermekünknek. Ha elég jól ismerjük gyermekünket, adjunk tanácsot, hogy a könnyebb felől haladjon a nehezebb felé, vagy fordítva, esetleg egy könnyű után jöjjön egy nehezebb -, de a döntés ne a miénk legyen, hanem az övé – ő érzi, hogy az adott napon melyik módszert tudja a legkönnyebben követni. Két tantárgy váltása közben mindig érdemes egy nagyon rövid szünetet tartani - kicsit felállni, mozogni vagy csak kicsit másra figyelni, hogy könnyebb legyen a tantárgyi váltás.
A bejegyzés trackback címe: http://www.csalad.mandiner.hu/trackback/28975

Partnereink: