Tényleg nehéz szülőnek lenni, és ha igen, akkor miért?

2017. április 25. 10:14

Cserey Miklós
Mandiner.család

Stabil iránytűnek tekinthetjük a mondást, hogy „az egészséges lelki életű, kiegyensúlyozott, boldog gyerekből lesz, egészséges lelki életű, kiegyensúlyozott, boldog felnőtt”.

Sok szülő kérdezi magától, másoktól, hogy jól csinálom-e, biztos, hogy így kell-e, mit kell ma csinálnom azért, hogy majd boldog, sikeres felnőtt legyen. Sokszor nem értik a gyerekeik működését, nem fogadják el, hogy olyanok, amilyenek, nem tudnak vele mit kezdeni és ezért nemegyszer haragszanak is rájuk.

Szülőcsoportokban gyakran teszem fel a kérdést, hogy mit jelentene a szülők számára, hogy sikeres felnőtt lesz a gyerekükből, leggyakrabban ezeket szokták mondani: legyen meg a lelki békéje; találja meg saját magát; legyen felelős magáért; legyen célja, küzdjön érte; akarjon élni; csinálja azt, amitől boldog; érezze jól magát; legyen rugalmas, adaptálódó; ne legyen (pénz) hiánya; ne legyen lusta; tanulmányok rendben legyenek; jó társas létben legyen; legyen egészséges és tegyenn érte; legyen folyamatos tudatos; legyen időtálló értékrendje.

Ebből látszik, hogy a szülők magával és a környezetével jóban levő, harmóniában levő felnőttet szeretnének a saját gyerekeikből. A listán az is látszik, hogy igazi felnőtt fejjel gondolkodunk, azokat mondjuk, amit mi is szeretünk, amik nekünk is jól esnének. Az is látszik, hogy nem a pénzt, a jó állást, az angolul tudást tekintik a szülők a legfontosabbaknak, bár ezek is megemlítésre kerülnek. 

Ugyanakkor a napi gyakorlatban azt látni, hogy az iskola, a különóra, a külön angol válik a gyerekek legfőbb dolgává, a tanulás lesz a központi kérdés a családokban, a szülő-gyerek kapcsolatban. A saját mintáink is mintha azt mutatnák, hogy ez a legfontosabb kérdés, s úgy látjuk, hogy egyes helyzetekben kevés az előző generációktól származó jó gyakorlat. Sokunk fülében cseng a mondat, hogy „nem nekem tanulsz, hanem az életnek”, de tudjuk, hogy ez nekünk sem használt, nem ettől tanultunk, ha tanultunk. Amikor saját magunktól megkérdezzük, hogy mit szerettünk az iskolában, mik voltak a jó emlékeink, akkor inkább jut eszünkbe egy-egy jó program, osztálykirándulás, az együttlétek egymással, és persze néhány tanárról is vannak jó emlékeink, akár órákról is, egy-egy fontos tudásról, amit tőlük tanultunk meg.

Szülőként első ránézésre tényleg nehéz, hogyan csináljuk, amit teszünk, az tényleg jó lesz-e és hatásos lesz-e? Az eredmények csak évek múlva derülnek ki, sokszor tíz év múlva lesz látható, nekünk meg ma kell döntenünk. Ezért néhány helyesnek tűnő elvet alakítunk ki és ezek szerint működünk, neveljük a gyerekeinket. Sokan, sok jó dolgot tesznek, de azt mindig tudnunk kell, a gyerekeink többet tanulnak abból, amit teszünk, mint amit mondunk.

Vegyük figyelembe, hogy a gyerekeinknek a növekedésük során, nagyon sok mindent kell „megtanulniuk”, nagyon sok mindennel kell megküzdeniük. Folyamatosan érik különböző hatások és elvárások az érzelmi, az értelmi, a szociális-társas, a nemi és a fizikai fejlődésükkel kapcsolatosan. Ezek mellett meg kell birkózniuk a saját egyéniségük kialakításával, a saját érdeklődésük terelésével, feltételezett és tényleges képességeik növelésével, vágyaik és a jövőről szóló elképzeléseik építésével, a pillanatnyi életük teljessé tételével, a napi feladataik ellátásával és egyéni igényeik kielégítésével. 

Így ugyan bonyolultabb, ugyanakkor teljesebb is a kép, hogy mit kell, kellene tenni a szülőknek. Stabil iránytűnek tekinthetjük a mondást, hogy „az egészséges lelki életű, kiegyensúlyozott, boldog gyerekből lesz, egészséges lelki életű, kiegyensúlyozott, boldog felnőtt”.

Az a gyerek, aki kiegyensúlyozott szülőkkel, kiegyensúlyozott családban változatos életet él, az a saját szüleitől tanulja meg, hogy az élet sokféle és sok érdekességet nyújt. A szüleitől tanulja meg, hogyan működik a könyvtár, mire való a múzeum, milyen az erdei kirándulás, milyen az egészséges életvitel, étkezésben, mozgásban. A szüleivel együtt vesz részt családi eseményeken, megy el temetésekre, vesz részt az első esküvőn, babalátogatáson stb. 

És akkor tényleg mit tehet a szülő? Törekedjen arra, hogy tudatosan éljen sokszínű életet, csináljon tartalmas programokat, legyenek hobbijai, tegyen meg olyanokat is, amit esetleg korábban nem csinált, ez akár séták a természetben, akár olyan kulturális programok, amelyeken korábban nem vett részt. Segítsen a gyerekének sok mindennel találkozni: festészettel, a napi élethez igazodó szakmákkal, közös sportolással, zenével, különböző kultúrával. Találjon magának is új érdeklődést, például ismerje meg gyerekével közösen a lakókörnyezete tudományos eredményeit népszokásait, kulturális örökségeit, mai érdekességeit. Azt mindenképpen vegyük figyelembe, hogy nem egyformán fog bennünket és gyerekünket érdekelni a dolog, de az biztos, hogy a gyerekeink szeretnek velünk, a szüleinkkel lenni, és felnőtt korukban előjönnek a mostani szokások, programok emlékei, hatásai. Tegyük lehetővé, hogy a gyerekünk, gyerekként élje meg a közös programokat, a saját világában dolgozhassa fel a közös életüket.

Végezetül: az ott létünkkel, az általunk nyújtható biztonsággal segítsük, hogy megtanuljanak nehéz helyzeteket megoldani, ne oldjuk meg helyette, ne tüntessük el a problémát, ha elakad, várjuk, hogy van-e saját megoldása, és amennyiben kéri, útmutatást adjunk neki, de ne megoldást. Azaz: ne védjük meg a gyerekünket az élet nehézségeitől, hanem készítsük fel rá!

A bejegyzés trackback címe: http://www.csalad.mandiner.hu/trackback/29956

Partnereink: