„Nekem senki ne mondja meg, mi a baj a házasságommal!”

2017. április 26. 13:17
Bokor-Nyiredy Kinga
Mandiner.család

Majd én azt tudom és kezelem! De mi van, ha mégsem?...

Ugyan miért lenne szüksége egy embernek házassági tanácsadóra, ha egyszer a saját életét ő ismeri a legjobban? Ráadásul megvan róla győződve, hogy az élet adta lehetőségekhez képest a dolgait jól is csinálja? A gondolatmenet valahol érthető, mégis azt kell, hogy mondjuk, bizonyos helyzetekben helytelen. Coachként és mediátorként számtalan elkeserítő és kiábrándító tapasztalatot szereztünk meg nem valósult álmokról és tönkrement házasságokról.

Napoleon Hill, amerikai író, a Pozitív Lelki Beállítottság elméletének megalkotója óta már rengetegen kutatták a sikeres emberek titkát. Egy közös pont biztos, hogy volt bennük: elhitték, mindig van jobb és más megoldás. Napoleon Hill szerint „A szokás a környezetből nő ki. Abból, hogy ugyanazt mindig ugyanúgy tesszük – abból, hogy ugyanazokat a gondolatokat gondoljuk újra meg újra. És miután kialakult, olyan, akár a cement, melyet, ha megszilárdult, nehéz feltörni.”

Innentől kezdve teljesen mindegy, hogy házassági válságról, vagy bármilyen családi, illetve munkahelyi válságról beszélünk, a krízis dinamikája egy és ugyanaz. Tapossuk a saját mocsarunkat teljes gőzzel és futjuk újra és újra a már régóta működésképtelen köreinket. És hogy mi fog kisülni ebből? Semmi. Bővebben? Semmi jó! Ahogyan azt az előző cikkünkben már említettük, ezen a ponton a krízisben lévő ember beleragad a saját válságába és végtelenül beszűkülve látja a problémát. Tehát visszatérve a cikk elején feltett kérdésre, hogy miért lehet az embernek szüksége coachra? Hát ezért. Mert a válság kellős közepén nem képes tisztán és reálisan gondolkodni a problémáról.

Egy coach arra hivatott, hogy segítsen külső nézőpontjával kimozdulni a holtpontról. A feladata nem más, mint hogy megmutassa, hol kell feltörni azt a bizonyos betont. Ha valami hónapok vagy évek óta nem működik, azt el kell engedni és más megoldások után kell kutatni. Attól, hogy egy rossz módszert még intenzívebben használunk, nem fog működni.

A házassági válságoktól szenvedő emberek problémája ugyan ez. Bármit megtesznek ők, csak tanácsadásra ne kelljen menniük. Látják és tudják, hogy változtatni kéne sok mindenen, de ők maguk nem hajlandóak a változásra. Változzon a másik! De akkor pontosan mi is az a bármi, amit megtesznek a válságuk kezeléséért? Ugyanazt, amit eddig próbáltak és semmilyen pozitív eredmény nem született belőle? Igen, általában ugyanazt! Újra és újra ugyanazokat a köröket futják, és képtelenek egyről a kettőre lépni.

Pedig a megoldás oly egyszerű. Mindenki vésse az agyába a következő mondatot: ugyanabból a rosszból még többet ne! Ami többedszeri próbálkozás után sem működik, azon változtatni kell! Ezt a mindent eldöntő és sorsfordító pontot kell megtalálnia a coachnak. Mi az adott házaspár elakadásának a pontos oka? Mi az, amit újra és újra rosszul csinálnak?

A coach a fenti esetekben pont azt a pici löketet tudja megadni, ami képes lesz kibillenteni azt a bizonyos beszorult fogaskereket, ami hátráltatja a hozzá fordulókat egy olyan élet működtetésében, amiben megtalálnák azt a boldogságot, amire vágynak. Ezért van szükség házassági tanácsadókra és coachokra. A házasságok feladása helyett, érdemes felismerni és belátni, hogy baj van. A házassági válság nem szégyen. Bárcsak minél több emberhez eljuthatna a segítség lehetősége és az, hogy egy küzdeni akaró házaspár és egy őket kísérő coach szövetségéből igenis tudnak csodák születni...

A bejegyzés trackback címe: http://www.csalad.mandiner.hu/trackback/29982

Partnereink: